|












-
Társlapok
-
Fertő-tó.lap.hu
-
Sopron.lap.hu
-
Fertőhanság
-
Na-tura.hu
-
Soproniak.Hu
-
sopron.lapja.hu
-
Sopron
-
honlapja
-
Győr-Moson-Sopron.lap.hu
| |

|

-
Idézet:
Nem olasz az eredete a családnak, hanem francia.
II András hozta be őket feltehetően a Szent földről, egyesek szerint Máltai
lovagok is voltak. 1230-ra nyúlik vissza a családfa,
- "NEM MINDEN CZUPPON
NEMES"
 |
|
|
|
 |
|
mailto:czuppon.kalman@aplusnet.hu
|
|
A kénes gyógyvízről híres település
1199-ben Farkasd, 1278-ban pedig Wolf néven szerepel az oklevélben. A
római kori leletek utalnak arra, hogy 180 körül létezett fürdőkúra a
településen. A tó melletti dombság a kedvelt borszőlő a
Kékfrankos hazája. A Fertőrákos felöl érdemes kitérőt tenniük a balfi
savanyúkúthoz, a több mint egy évszázada fogyasztott kénes forráshoz.
A település fölött magasodó dombon áll a fallal megerősített vártemplom,
gótikus szentélye az 1300-as évekből való. Védőszentje Szent Farkas
(Wolfgang). A
késő barokk stílusban épített evangélikus templom felszentelésére 1795-ben
került sor. A
település főterén áll a II. világháborús és 1946-os kitelepítések
áldozatainak emlékműve. A fürdőtelep déli részén áll a barokk kort idéző,
1773-ban épült fürdőkápolna. A fürdőkápolna mennyezetét Dorfmeister
István freskói díszítik. A bejáratánál a szintén barokk Piéta szobor áll.
A szanatórium területéhez kapcsolódik a fedett uszoda, mely
egész évben nyitva áll a vendégek előtt. A hagyományok felelevenítésére
májusfa állítás történik a községben április 30-án, és kitáncolása május
hónap utolsó napján. Programajánlatunkban kiemelt helyen áll a nyári zenei
napok, orgonahangversenyekkel. Szeptember első szombatján kerülnek
megrendezésre a hagyományőrző szüreti napok. Mária naphoz kötött a
Balfi Búcsú.
www.Balf ideiglenes honlapja
   |




|
|
Czupponok: Bár ez a név nem
túl sokan használják, gondoltam én, de kíváncsiság képen beütöttem a
keresőbe. Hát megdöbbentem nem várt eredmény tárult elém, kb.
100. meghatározást írt ki a gép. Na! gondoltam, ha ez egyszer így sikerült
akkor már nézzünk bele, nem tudhatom mi fog belőle kisülni, na de
lássuk a medvét.
- Még egy gondolat !
-
A lehetetlen csupán egy szó,
amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott
világban élni, mint felfedezni magukban az erõt a változtatásra. A
lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A
lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás.
A lehetetlen
múló pillanat.
-
A lehetetlen nem létezik.
- Nem tudom,
kinek mi a véleménye, de ezen lehetne vitatkozni.
- Pontosítani
kellene, mi is az a lehetetlen mert bár miről
nem beszélhetünk általános dolgok nem vezetnek jóra mert abban semmi konkrét
dolog nincs, tehát nem kézzel fogható és nincs eredménye.
-
- Csak mindig
valamiről....
A Web lapot szerkesztette, készítette :
Czuppon Kálmán Sopron - Balf ,Tel: 06 30 4912263 Ha szeretne
felkerülni, kérem küldjön
Email-t@ és írjale mit
szeretne elhelyezni.!!

|
Alap legutóbbi automatikus frissítése dátuma:
2007. szeptember 02. vasárnap 19:22:55
| |

|